Művészinas
"Művészetből nem lehet megélni. A művészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A művészet , akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplája, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! meséljünk történeteket!  Írjunk verset, akár rossz verset is barátainknak! Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. csodálatos jutalomban lesz részünk.                                                                         ALKOTNI FOGUNK VALAMIT."  
                                                                                                                                                             Kurt Vonnegut
MENÜ

2009.

Megyei rajzverseny Abonyban

 Tavasszal meghívást kaptunk Abonyba , az Apáczai kiadó és a 
Gyulai Gál Miklós Művészeti Iskola által közösen rendezett megyei
rajzversenyre. Három korcsoportban és két témában hirdették meg
a versenyt.
Az 1-2., 3-4 osztályosoknak állatokkal kapcsolatos
képet kellett készíteni. Az 5-6., és a 7-8.osztályosoknak a Csillagászat
Nemzetközi Éve alkalmából a világűr, kozmosz volt a téma.
 
A rajzokat, festményeket ott a helyszínen kellett  saját eszközeikkel elkészíteni
a gyerekeknek. A művek megalkotására 90 perc állt rendelkezésre.
Pest megye 15 iskolájából mintegy 150 rajzolni szerető diák gyülekezett az
iskola aulájában.
Iskolánkat Frech’ Lili, Tserenpurev Kitti,
Szabó  Mónika és Skolnikovics Máté képviselte.
A megnyitó után több teremben
kezdődött el a munka. A kísérő felnőtteknek, tanároknak  közben előadást tartott
egy tankönyvíró a szeptemberben megjelenő új  rajztankönyvről.
Közben elkészültek a képek.
A várakozás perceiben az abonyi iskola növendékei tánc-és sportbemutatóját
nézhettük meg.
A zsűri elég hosszasan tanácskozott, de végül meghozta
döntését.
Minden korcsoportban a legjobb négy alkotót díjazták.
Izgatottan és fáradtan vártuk azeredményhirdetést.
Nem tudtuk mire számíthatunk, hiszen nem voltunk még ilyen
megmérettetésen és nagyon sok diák vett részt
ezen a versenyen. Az első korcsoportban nem volt indulónk.
Következett a második
korcsoport eredménye.
Munkánkat siker koronázta.Frech’ Lili korcsoportjában
I. helyezést ért el! Még fel sem ocsudtunk, máris ismerős nevet hallottunk.
Szabó Mónika a következő korcsoportban különdíjat kapott, azaz IV. helyezést ért el.
Nagy volt az öröm. S még hátra volt Skolnikovics Máté.
Elhangzott a IV., a III.  helyezett neve és jött a II. hely.  
  Ez volt Máté helyezése.
Nagyon boldogok voltunk! Az eredmény nagyon jó:
150 versenyzőből és a 16 díjazottból 3 dánszentmiklósi diák volt.
A rendezők közül is többen gratuláltak iskolánknak, tanulóinknak.
Hazafelé boldogan beszélgettünk a versenyről.
Nagyon jó érzés volt!
 

          

Skolnikovics Máté első önálló kiállítása

Ritka a mai világban, hogy az emberek kitartanak egy –egy dolog mellett,
s évekig szorgalmasan gyakorolják ezt a tevékenységet. Különösen  igaz
ez a gyerekek körében.
Skolniovics Máté  ilyen tanulója volt iskolánknak. Egész felső tagozatos 
éveire jellemző volt a művészet szeretete, gyakorlása. Négy éven át  töltötte
szabadidejét rajzolással, festéssel .( Emellett két évig a társastánccsoport
tagjaként táncolt élvezettel, s vett részt versenyeken.)

A rajzos csoport tagjaival elhatároztuk, hogy méltó módon búcsúzunk el
Mátétól s emlékezünk meg az együtt töltött időről.
Előkerestük régi munkáit és az újakkal kiegészítve megrendeztük első 
önálló kiállítását. Mindezt titokban tettük, hiszen meglepetésnek szántuk.
 Az év végi kiállítás rendezésének ürügyével hívtuk Mátét és édesanyját 
az iskola aulájába. Mi elbújtunk és vártunk.
 Mikor megérkeztek  Nagy Fanni furulyaszóval fogadta őket.
 Hangos „MEGLEPETÉS” kiáltással előjöttünk rejtekhelyünkről.
 Megható percek következtek.
Gyerekpezsgővel koccintottunk s felelevenítettük az együtt töltött napokat,
a közös élményeket.
Közben az évek alatt készült képeket néztük kivetítőn.
Nagyon kellemes délután volt. Jó volt látni, ahogy a „kicsik” szeretettel 
adták át ajándékaikat és Máté kedvesen fogadta    azokat.
 Különleges vendégünk is volt. Régi csoporttársunk  Erdős Vali,
középiskolájából jött vissza Máté köszöntésére.
Igazi családias ünnep volt , ahol az alsóbb évfolyamosok láthatták, 
hogy a kitartó , szorgalmas munkának van eredménye és ha  egy
eredményes szakasz véget ér az életünkben, azt értékelni és ünnepelni kell.
Visszavárunk Máté!
 
K ö s z ö n j ü k !
 A 2007-es falu nap egyik érdekes színfoltja  a művészeti iskola 
rajz tagozatos növendékeinek képeiből rendezett árverés volt.
Mintegy 70 kép került kalapács alá és 50 alkotás gazdára is talált.
A bevételt egy kerámia égető kemence vásárlására kívántuk fordítani.
126  000 Ft gyűlt össze az árverésen.
Később még 13 000 Ft –ot kaptunk néhány adományozótól.
A múlt tanévben pályázati pénz kiegészítésével sikerült egy kemencét  vásárolnunk!                 
Valóra vált hát az álmunk.

 
Vásárlók:
Balogh Erika Jászai Mari díjas színművész,              
Bokó Zoltán, a Ladánybene 27 billentyűse                 
László L. Miksa, a Ladánybene 27 vezetője és énekese
Csernai István,Dr. Bálint Ágnes, Dr. Horváth Zoltán,Dr. Tajti Géza,
Farkas Jánosné,
Fekete Sándor, Forczek Ferenc,
Fülöp Józsefné,Fülöp Norbert, Gál János, Ifj. Gál János,
Gyalog Mária, Janik Valéria, Klincsok Anna, Klincsok József,
Klincsok László,Koncz Istvánné, Koncz Kitti, Nagy Zs., 
Őze-Márkus Éva,Skolnikovics András
 Adományozók:
Dr. Tajti Géza ,Farkas Jánosné, Komjáti István , 
Nagygyörgyné Misi Erika,Nagy Mártonné
Köszönjük támogatását!
 
 2010.

Megyei rajzverseny, Abony 2010. május 14.

A tavalyi sikerek után 2010-ben is részt vettünk az abonyi Gyulai Gaál Miklós 
Általános Iskola és az Apáczai Kiadó által szervezett
megyei rajzversenyen.
A versenyzők két témában és négy korcsoportban indultak.
Az alsósok egy tetszőlegesen választott Benedek Elek mesét  illusztráltak,
míg az 5-8. osztályos  diákoknak egy-egy beállított
csendéletet kellett tetszőleges technikával megoldaniuk.
Iskolánkat Kovács Csenge és Horváth Hajnalka 2.a  ( felkészítője Erdős Irén), 
Frech’ Lili, Tserenpurev Kitti 4.o., Tar Viktor 5.a,
Veres Ferenc 6.b, Sárán Renáta és Papp Krisztina 8.b osztályos tanuló képviselte.
Több mint tíz település közel 140 tanulója versenyzett ezen a napon.
A megnyitó után elfoglalták helyüket a gyerekek. Másfél óra állt rendelkezésre 
a mű elkészítésére. Saját eszközeinket használtuk.
Készültek akvarellek, pasztellképek, ceruza-és tollrajzok.
Mindenki időben befejezte a munkát. Frech’ Lili aprólékos, részletgazdag 
alkotása is elkészült  a 90 perc lejárta előtt.
Fáradtan de várakozással telt el a következő óra, míg a zsűri értékelte az 
elkészült képeket. Addig a helyi tánccsoport és
népdaléneklők mutatkoztak be.
A zsűri döntését nehezítette, hogy nagyon sok jó kép készült. Megszülettek 
az eredmények. Sajnos a tavalyi díjeső elmaradt.
Frech’ Lili ért el kategóriájában III helyezést. Többi diákunk nem kapott díjat.
A nyertes rajzokat rögtön elhelyezték egy paravánon,
ott láthattuk a legjobb munkákat. Nagyon jó csendéleteket láttunk. Főleg Tura,
Nyársapát felsősei voltak a legjobbak. Csodálattal
néztük a remekműveket. De nekünk is volt a legjobbak között egy rajzunk,
amit mindenki megcsodálhatott s növelte büszkeségünket.. Lili rajza ,
Benedek Elek  A só című meséjéről. Hajni, Csenge, Viktor, Feri , Reni és Kriszti
valamint Kitti rajzait is megnéztük s
megállapítottuk, hogy nem sokkal maradtak le  a többiek mögött.
De van még mit tanulnunk, gyakorolnunk, van hová fejlődnünk.
Az időt is le kell győznünk.
Hazafelé Cegléden fagyiztunk.
Jó egy-egy versenyen rész venni. Megtapasztalhatjuk , hogy hol tart tudásunk, 
látunk új technikákat, új ötleteket, megoldásokat,
megerősítést kapunk, hogy mi is jól tesszük a dolgunkat.
Tehát tapasztalatokkal gazdagon tértünk haza.
Veres Feri elhatározta, hogy otthon is gyakorol, mindennap rajzol, 
s jövőre biztosan nyerni fog.
Így legyen!


 

Vigyor

A rajzosok decemberben  Budapestre kirándultak.
Moziban megnézték a Fel! c. 3D-s filmet, majd a Szépművészeti Múzeumban 
A Raffaellotól Tizianoig c. kiállítás képeit nézték meg.
Eredetiben látták Leonardo da Vinci Hermelines hölgyét!

Vigyor

A felújított óvoda épületének átadása ünnepélyes keretek között történt.
A tervezésben és a kivitelezésben résztvevők ajándékként Frech’ Lili
erre az alkalomra készült képét kapták.
 2011.
AKADÁLYVERSENY
 Szeptember 29-én délelőtt tartottuk iskolánk udvarán az 1. osztályosok csibeavatóját. 
Izgalmas akadályversenyen  vettünk részt. Délután  a felsősök a falu határában
kijelölt útvonalon oldottak meg különböző feladatokat.
 Arra gondoltunk az alsósokkal végig járjuk a felsősök állomásait, s közben
túrázunk egyet.
 Nagyon szép idő volt, melegen sütött a nap. Követtük a jelzéseket s hamarosan 
beértük az utolsónak indult rajt, majd néhány csapatot megelőzve kipróbáltunk
néhány feladatot mi is. Dobtunk kislabdát,hajtogattunk csákót. Márió  és Kevin
légpuskával célba lőttek. Elég hosszú utat tettünk meg, míg visszaértünk az iskolába,
ahová éppen akkor érkeztek középiskolás társaink és rajzoltunk még egy kicsit.
 Kissé elfáradtunk, szomjasak is voltunk, de nagyon kellemes délután volt.
 
  ŐSZI SÉTA
 
 Gyönyörű napsütéses ősz volt. Ragyogott a nap,a fák lombjai sok színben pompáztak. 
Egy péntek délután néhányan sétára indultunk a faluban. Célunk a közös időtöltésen
kívül az volt  , hogy az ősz színeit, fényeit, a táj szépségét, a felhők alakját tanulmányozzuk.
S közben élveztük a jó időt.
 Az Ady Endre, Erdő és Virág utcában szép leveleket, terméseket gyűjtöttünk. 
Gyönyörű platánok leveleit szedtük a Plósz kastély előtt.
Megnéztük a kastélyt is kívülről.
 A Nyárfa utca a kastélyok utcája, ugyanis a következő állomásunk a Muzsik kastély
felújított épülete és kellemes udvara volt.
Mindannyiunk kedves helye ez, hiszen már évtizedek óta itt működik az óvoda,
ahol kisgyermekkorunkat töltöttük.                                                                       
 Vidáman vettük birtokba újra a játékokat, a hintát, a libikókát, mászókát. 
Az óvoda melletti szántóföldön a vaddohány magvait
röptettük.Visszaindultunk, útközben betértünk Szabó Anita nagymamájához,
ahol sok nyuszit láttunk és nagyon finom almát kaptunk.
A Nefelejcs utca a napon sütkérező macskák utcája volt. Fáradtan, de nagyon jó
kedvvel értünk visszaaz iskolába. Elhatároztuk, többször teszünk ilyen sétát.
 
 MÁRTON NAP

 „Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.”
Hogy ne legyen így, összegyűltünk Saci néninél és libazsíros kenyeret ettünk 
lilahagymával. Hozzá finom  teákat ittunk.                                                                                       
Sokat nevettünk.
 
KERÁMIA
 
 Minden évben iskolánk rendezi  a körzeti Zenei ki mit tudot, ahol a környék 
iskoláinak tehetséges zenészei, énekesei vesznek részt.
Erre a versenyre mi, rajzosok készítettük a díjakat, jutalmakat. Agyagból angyalokat,
madarakat, virágokat mintáztunk. Ezeket
szárítottuk, zsengéltük, mázaztuk és ismét égettük.
Munka közben sokat nevettünk, mert néha furcsa angyalok születtek kezeink között. 
Sok darabot kellet készítenünk gondolva arra is,
hogy alkotás közben lesz majd ami megsérül. Sietnünk is kellett, hiszen egy kerámia
elkészüléséhez minimum egy hónapra van
szükség.
 Végül is időre elkészültünk. Nagyon szép angyalok, virágok lettek.
 A Zenei ki mit tud győztesei és a zsűri tagjai egyedi ajándékokkal térhettek haza.
 Értékes  gyermeki alkotás volt  a jutalma  tehetséges gyermekek produkciónak.
 Nagyszerű dolog!
 
 
 

 

 

 

 

Asztali nézet